Összes terv

Alapok

Hét nap az első lépésekhez újonnan hívőknek: kegyelem, imádság, Isten Igéje és közösség Isten népével.

  1. 1. nap

    Isten szeretete

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Van egy vers, amely annyira ismerős, hogy matricákon is olvasható, és sporttalálkozókon táblákon emelik magasba. Az ismerősség azonban hajlamos eltompítani egy olyan penge élét, amelyet arra szántak, hogy a szívig hatoljon. Nyisd ki a Bibliádat a János 3:16-nál, és olvasd lassan, mintha először olvasnád, mert még ha ezerszer hallottad is, amit rólad kijelent, azt érdemes újra meghallani. Az „úgy” szó ebben a mondatban, „Mert úgy szerette Isten e világot”, nem csupán fokozó szó a „nagyon” értelmében, bár az is igaz. Az eredeti nyelvben „ilyen módon” értelme van: Isten ezen az egyedi, költséges, félreérthetetlen módon szeretett: adott. Isten szótárában a szeretet soha nem elvont fogalom. Mindig tett. Nem üzenetet küldött, nem mozgalmat indított, hanem a Fiát küldte. A következő vers, a János 3:17, ugyanilyen megrendítő: „Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ ő általa.” A Fiú nem azért jött, hogy bűnösnek mondjon ki minket, hiszen azt már kiérdemeltük, hanem hogy magára vegye az ítéletet. A Róma 5:8 még mélyebbre visz: „Isten pedig bizonyítja hozzánk való szerelmét, mert minekutána még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt érettünk.” A „bizonyítja” szó azt jelenti: megmutatja, vitán felül igazolja. Isten nem várt addig, amíg rendbe szedjük magunkat. Akkor szeretett minket, amikor a legrosszabbak voltunk, a legtörtebbek, a legmesszebb tőle. Ez az a szeretet, amely rád talált. Új hívőként hadd ülepedjen ez a csontjaidba: nem érdemelted ki az utad Isten szívébe, és nem is eshetsz ki onnan. Az Ő szeretete a rajtvonal, nem a célszalag. Aki pedig évek óta jár Istennel, üljön itt még egy pillanatig: mikor engedted utoljára, hogy ez az igazság valóban újként hasson rád? Az az Isten, aki a galaxisokat a helyükre szórta, ránézett a bűnödben, és azt mondta: „Megéri.” Legyen ez elég mára.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  2. 2. nap

    Kegyelemből megmentve

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Mielőtt Pál megmondja az efézusiaknak, mivé lettek, elmondja, mik voltak. Nem enyhíti: "holtak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt" (Ef 2,1). A holt nem beteg, nem küszködő, nem szorul egy kis segítségre. A holt azt jelenti, hogy nem volt bennünk semmi, ami képes lett volna Isten felé nyúlni. Ez nem pesszimizmus, hanem az őszinte diagnózis, amely a gyógyulást olyan lélegzetelállítóvá teszi. Aztán következik az egész Szentírás egyik legfontosabb fordulópontja. Miután az 1-3. versekben leírta állapotunkat, Pál a 4. versben ezt írja: "Az Isten pedig." Három szó, amely mindent megváltoztat. "Az Isten pedig, gazdag lévén irgalmasságban, az ő nagy szeretetéért, a melylyel minket szeretett, minekünk is, mikor holtak voltunk a vétkek miatt, megelevenített minket a Krisztussal együtt." A "megelevenített" azt jelenti: életre keltett. Isten benyúlt állapotunk sírjába, és életet lehelt abba, ami élettelen volt. Nem felújított minket, hanem feltámasztott. És Pál ezután eljut az egész szakasz sarokversére, amelyet a keresztények kétezer éve kincsként őriznek: "Mert kegyelemből tartattok meg hit által; és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8-9). A kegyelem Isten meg nem érdemelt, ingyenes jósága, amely azok felé árad, akiknek nincs rá semmi igényük. A hit pedig csupán a nyitott kéz, amely átveszi, amit a kegyelem nyújt. Az ajándékot nem lehet megvenni, kialkudni vagy vallásos igyekezettel kiérdemelni. Csak elfogadni lehet. Pál mégsem áll meg itt. A 10. vers emlékeztet, hogy bár nem jó cselekedetekből tartattunk meg, mégis kétségtelenül jó cselekedetekre: "az ő alkotása vagyunk, teremtetvén a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre." Az "alkotás" szó a görög poiéma, amelyből a poéma szavunk is ered. Te Isten költeménye vagy, születőben lévő remekműve. Az üdvösség nem a történet vége, hanem első mondata annak, amelyet Ő mindvégig ír.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  3. 3. nap

    Új teremtés

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Pál börtöncellából, római őrizet alatt ír a korinthusi gyülekezetnek, és ebből a váratlan helyről teszi az egyik legmerészebb kijelentést az egész keresztény Szentírásban: „Ha tehát valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régi dolgok elmúltak, ímé, újjá lett mind” (2 Korinthus 5:17). A „teremtés” szóval fordított kifejezés ugyanaz, amelyet a Teremtés könyvének görög fordítása az eredeti teremtésnél használ. Pál nem önfejlesztésről beszél. Új kezdetről beszél, új genezisről. Az egészen új hívőnek ez egyszerre izgalmas, és ha őszinték vagyunk, olykor zavarba ejtő is. Lehet, hogy hitedet Krisztusba vetetted, és mégis érzed a régi szokások, a régi minták, a régi gondolkodásmód vonzását. Azt jelenti ez, hogy a vers rád nézve nem igaz? Egyáltalán nem. A „régi dolgok elmúltak” kijelentés arról szól, hogy hol állsz Isten előtt: az identitásod alapvetően és végérvényesen megváltozott. Azt a folyamatot, amelyben a mindennapi életed felzárkózik ehhez az új identitáshoz, a teológusok megszentelődésnek nevezik, és egy életen át tart. Az elvetett mag valódi akkor is, amikor a fa még nem nőtt ki teljesen. A 21. vers a 17. vers teológiai hajtóműve: „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” Ezt nevezik a bibliakutatók a nagy cserének. Jézust, aki soha nem vétkezett, úgy kezelték, mintha minden valaha elkövetett bűnt elkövette volna: a tiédet, az enyémet, az egész világét. Minket pedig, akik soha nem éltünk egyetlen igaz napot sem, úgy kezelnek, mintha az Ő tökéletes életét éltük volna. Ez nem színlelt igazság, hanem valódi átruházás, jogi és lelki valóság, amelyet maga a mennyország is elismer. A tapasztalt hívőnek pedig ezt érdemes megfontolnia: az újdonság, amelyről Pál beszél, nem egyszeri esemény, amely elhalványul a visszapillantó tükörben. A görög igeidők folyamatos, jelen idejű valóságra utalnak. Te újra és újra új vagy Krisztusban. Minden reggel, amikor felébredsz, új teremtésként ébredsz. Ez az igazság legyen az első, amit magaddal viszel a napba.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  4. 4. nap

    Beszélgetés Istennel

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Amikor a tanítványok látták Jézust imádkozni, az átélt közelség és mélység éhséget ébresztett bennük. Nem azt kérték, hogy teológiára vagy csodatételre tanítsa őket, hanem azt, hogy imádkozni tanítsa őket. Az ima, amelyet Máté 6:9-13-ban kaptak tőle, és amelyet Miatyánknak nevezünk, soha nem arra készült, hogy puszta szövegmondás legyen. Ez a lélek tájának térképe Isten előtt, egy minta, amely megmutatja, milyen formát ölthet az Atyánkkal folytatott őszinte, bizalommal teli beszélgetés. Figyeljük meg, hogyan kezdődik az ima: nem a mi szükségeinkkel, hanem Isten nevével. „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved.” Mielőtt kéréseinket elmondanánk, tájékozódunk. Eszünkbe jut, kihez beszélünk: nem egy automatához, nem valami távoli erőhöz, hanem egy Atyához. Jézus az arámi „Abba” szót használta, amely gyengéd bizalmasságot fejez ki, olyasmit, mint amikor a gyermek azt mondja: „Apu”. Te megkaptad azt a rendkívüli kiváltságot, hogy ezzel a szóval szólíthasd meg a világegyetem Teremtőjét. Ne siess el mellette. A Filippi 4:6 ezt még tovább viszi a mindennapi élet szövetébe: „Semmi felől se aggódjatok; hanem minden dologban az imádság és könyörgés által hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” A „semmi felől se aggódjatok” azt jelenti: semmiért se légy szorongó, nem azért, mert a gondjaink kicsik, hanem mert az Atyánk nagy. Pál nem pozitív gondolkodást ír fel az aggodalomra, hanem imádságot. Méghozzá hálaadással átitatott imádságot, amely ahhoz horgonyoz minket, amit Isten már megtett, még akkor is, amikor eléje visszük azt, aminek megoldását még nem látjuk. A 7. versben pedig az egyik legszebb ígéret következik az egész Szentírásban: „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a ti szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Az „őrizni” szó katonai kifejezés: azt jelenti, hogy helyőrséget állítani, őrt állni. Isten békessége nem csupán érzés, hanem a szíved ajtajába állított őrszem. Nem te állítod elő. Te kapod, imádság által, hálaadás által, azáltal, hogy egyszerűen az Atyához jössz, és rábízod azt, amit egyedül nem tudsz hordozni.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  5. 5. nap

    Szövétnek az én lábamnak

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Képzelj el egy utazót, aki sötét úton halad: nincs utcai lámpa, nincs hold, csak a kezében tartott fáklya szűk fénykörét veti néhány lépésnyire maga elé. Ezt a képet használja a zsoltáros, amikor azt írja: „Szavad lámpás az én lábaimnak, és ösvényemnek világossága” (Zsoltárok 119:105). Nem olyan reflektorról beszél, amely egyszerre bevilágítja az egész láthatárt. Éppen annyi fényről beszél, amennyi a következő lépéshez kell. Pontosan így működik Isten igéje egy ember életében. Amikor Pál írt fiatal barátjának, Timótheusnak, emlékeztette, hogy az Írások, amelyeket gyermekkora óta ismer, nem pusztán régi családi hagyományok, hanem élők és erőteljesek. „Minden írás Istentől ihletett” (2Timótheus 3:16), írta Pál, vagyis Isten lehelte ki, ahogyan az ember meleget lehel a fázó kezére. Minden szót az Ő lehelete hordoz. Ez a lehelet pedig, mondja Pál, hasznos arra, hogy megtanítson az igazságra, megfeddjen, ha letérünk az útról, és helyesen élni neveljen minket. A Biblia nem szabálykönyv, amellyel ki kellene érdemelned Isten kedvét, hiszen a kegyelem által már megvan az Ő kedvezése. Sokkal inkább egy szerető Atya levele, aki azt szeretné, hogy megismerd Őt, megismerd önmagadat, és megtaláld a biztos talajt egy olykor nagyon sötét világban. Az újonnan hívő számára ez felszabadító hír. Nincs szükséged teológiai diplomára ahhoz, hogy az Írás áldására jusson. Csak nyisd ki, és olvasd, bízva abban, hogy ugyanaz az Isten, aki kilehelte, jelen van melletted, amikor befogadod. Aki már százszor olvasta ezeket a sorokat, annak ezt adom megfontolásra: a zsoltáros képében a lámpa a lábak közelében van, nem magasra emelve. Ez az alázat képe: valakié, aki megtanulta, hogy nem láthat messzire előre, és megbékélt ezzel. Megbízik abban, aki a holnapot a kezében tartja. Ma, bárhol is jársz ezen az úton, az Ige a te világosságod. Nem minden kérdésedre kapsz azonnal választ. De a következő lépés meg lesz világítva. Ez elég ahhoz, hogy járj benne.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  6. 6. nap

    Nem arra teremtettek, hogy egyedül járj

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Sokan egy csendes fájdalmat hoznak magukkal, amikor először lépnek be a gyülekezetbe: attól félnek, hogy a hit magánügy, egyedül járandó út, és hogy mások szükségét érezni valamiképpen gyengeség. A Biblia közvetlenül erre a félelemre felel, és szinte minden oldalán megteszi. A keresztény életet soha nem arra szánták, hogy egyedül járjuk. A Zsidókhoz írt levél szerzője olyan hívőkhöz szól, akik kezdtek elszakadni a közös összejövetelektől, és arra buzdítja őket, hogy ne hagyják el "a mi gyülekezetünket" (Zsid 10,25). A "gyülekezet" szó mögött az a kép áll, hogy különálló dolgok egy helyre gyűlnek, ahogyan a szétszórt darabok egésszé állnak össze. Amikor a hívők összejönnek, olyasmi történik, ami elszigeteltségben nem történhetne meg. Felserkentjük egymást, és a szó itt azt jelenti: felbuzdítjuk, lángra lobbantjuk egymást "a szeretetre és jó cselekedetekre." A hívők közössége olyan hely, ahol a benned lévő tüzet mások tüze táplálja. A legkorábbi hívők ösztönösen értették ezt. Az ApCsel 2 szinte megdöbbentő egységben élő közösséget mutat be. Állhatatosan részt vettek az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyér megszegésében és az imádságokban. Megosztották, amijük volt. Együtt ettek örvendezéssel. Az Úr pedig napról napra szaporította számukat. Közös életük maga volt a bizonyságtétel: a kívülállók ránéztek, és olyasmit láttak, amit nem tudtak megmagyarázni, és aminek nem tudtak ellenállni. Aki éppen csak elkezdte követni Jézust, annak a hívők közösségének megtalálása nem választható extra, hanem az alap része. Szükséged lesz emberekre, akik veled imádkoznak, amikor nem találod a szavakat, akik emlékeztetnek az igazságra, amikor az érzéseid hazudnak neked, és akik veled maradnak a nehéz időszakokban. És talán meglepetéssel fogod tapasztalni, hogy neked is van mit adnod nekik. A régebbi hívő, aki ezt olvassa, őszintén megkérdezheti: valóban jelen vagyok a közösségemben, vagy csak látogatom? Van különbség, és az ősegyház jól tudta ezt.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  7. 7. nap

    Napról napra járni

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Elérkeztél a hét nap végére, és mégis a legigazibb értelemben egy kezdet előtt állsz. A keresztény élet nem egy célállomás, amelyet el kell érni, hanem egy út, amelyet napról napra járunk, lépést tartva az élő Istennel. Pál szépen megfogalmazza ezt, amikor azt írja: „Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk” (Galata 5:25). A szó, amelyet itt a „járás” kifejezésére használ, nem a szokásos görög szó a járásra. Azt jelenti: sorban haladni, lépést tartani, ahogyan a katonák menetelnek felsorakozva. A kép egy emberé, aki tudatosan közel marad ahhoz, aki vezeti. A gyümölcs, amelyet Pál az előző versekben leír: szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ezeket nem akaraterővel állítjuk elő. Azok nőnek ki magától értetődően, amikor egy élet Isten Lelkében gyökerezik. Az új hívő olykor elolvassa ezt a listát, és elnyomja a teher, mintha mindezt egyszerre kellene elérnie. De a gyümölcs nem egyik napról a másikra terem. A maga idejében érik, csendben, ahogy a gyökér mélyebbre hatol. A te dolgod az, hogy a szőlőtőn maradj. A gyümölcs az Ő munkája benned. Azután Jézus megszólal, nem emlékként, hanem mint a feltámadott Úr, aki minden hatalommal a mennyben és a földön ott áll tanítványai előtt, és elküldi őket. Nem akkor, amikor már teljesen kiképezték őket. Nem akkor, amikor már minden kérdésre tudják a választ. Úgy küldi őket, ahogy vannak, egy olyan világba, amelynek arra van szüksége, amit egyedül Ő adhat, és a megbízatást az egész Írás legnyugtatóbb ígéretével pecsételi meg: „és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28:20). Mindig. Nem csak akkor, amikor erősnek érzed magad. Nem csak akkor, amikor rendben van az életed. Mindig. Így jársz napról napra: nem úgy, hogy mindent megértesz, hanem úgy, hogy bízol abban, hogy aki elhívott, veled van minden lépésnél. Ezen a héten lerakódtak az alapok: kegyelem, imádság, az Ige, Isten népének közössége. Most járj rajtuk tovább. Járj lassan, ha kell. Járj könnyek között, ha kell. De járj, és tudd, hogy soha nem egyedül jársz.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető