Összes terv

Az imádkozás megtanulása

Hét nap arról, hogyan beszélgethetünk Istennel: őszintén, egyszerűen, és anélkül, hogy félnénk, hibázunk.

  1. 1. nap

    Mi Atyánk

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Képzeld el, hogy egy vagy a tanítványok közül, és nézed, ahogy Jézus csendesen kisurran a tömegből imádkozni. Van valami abban, ahogyan ezt teszi, sietség és színlelés nélkül, amitől azt kívánod, bárcsak neked is meglenne az, ami neki megvan. Ezért megkérdezed Őt: „Uram, taníts minket imádkozni.” A Máté 6-ban Jézus még azelőtt megfelel erre, hogy feltennénk a kérdést, és amit ad, az nem felmondandó formula, hanem egy ajtó, amelyen be lehet lépni. Figyelmeztetéssel kezdi: ne azért imádkozz, hogy lássanak. Korának vallási vezetői szerették a hosszú, hangos imákat a piacon, olyan imákat, amelyek az emberek fülének szóltak, nem Isten szívének. Jézus világosan kimondja: „elvették jutalmukat” (Máté 6:5). Más szóval: a tapsnál többet nem kapnak. De te, mondja Jézus, menj be a belső szobádba, zárd be az ajtót, és szólj Atyádhoz, aki titkon is lát. Az ima hallgatósága egyetlen személy. Aztán odaadja nekünk azokat a szavakat, amelyek húsz évszázadon át visszhangoztak: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved” (Máté 6:9). Vedd észre, hogy az első szó nem az, hogy „én”, hanem az, hogy „mi”. Az ima soha nem tisztán magánügy: még a szobádban egyedül is egy családhoz csatlakozol. És vedd észre azt is, hogy az ima első mozdulata nem kérés. Csupán annak elismerése, hogy ki az Isten: Atya. Szent. Közel van. Mielőtt elé visszük szükségeinket, szívünket annak az igazságában csendesítjük el, hogy kinek a jelenlétébe léptünk. Aki először olvassa ezt, hallja meg világosan: nincs szükséged különleges szavakra, meghatározott testtartásra vagy hosszú múltra Istennel ahhoz, hogy imádkozz. Jézus egyszerű embereket tanít, halászokat, vámszedőket, aggódó anyákat arra, hogyan beszéljenek az Atyjukkal. Az érett hívő pedig gondolja végig: mikor kezdődött utoljára úgy az imád, hogy Isten nevén való csodálkozás megelőzte a szükségletek listáját? A Miatyánk nem mennyezet az ima fölött. Iránytű: az intimitás felé mutat a kérés előtt, Isten országa felé a mi kényelmünk előtt. Minden alkalommal, amikor imádkozol, ugyanazt tanulod, amit a tanítványok: hogy a menny Istene a te Atyádnak nevezi magát, és hallgat rád.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  2. 2. nap

    Kérjetek, keressetek, zörgessetek

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Ezekben a versekben van egy ajtó, és Jézus azt mondja, hogy zörgess rajta. Nem félénken. Nem egyszer. Három szót használ: kérjetek, keressetek, zörgessetek, és az eredeti nyelvben mindhárom folyamatos cselekvés: kérjetek újra és újra, keressetek folyamatosan, zörgessetek kitartóan. Ez nem automatateológia, ahol megnyomsz egy gombot és vársz. Ez meghívás egy élő, kitartó, közel hajoló kapcsolatba egy Istennel, aki azt akarja, hogy megtalálják. „Kérjetek, és adatik néktek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek” (Máté 7:7). Jézus nem kertel ezzel az ígérettel. Nem azt mondja, hogy „kérjetek, és talán”. Azt mondja: „kérjetek, és adatik”. Az első olvasónak ez szinte túl szépnek hangozhat, és jogos kérdést vet fel: akkor miért tűnik úgy, hogy egyes imák megválaszolatlanok maradnak? Jézus nem azt ígéri, hogy Isten mindent megad, amit szeretnénk, a mi időbeosztásunk szerint. Azt ígéri, hogy mindent megad, amire szükségünk van, és hogy az Őt kereső őszinte szándék soha nem marad üres kézzel. Ezután egy kisebbtől a nagyobbig haladó érvet hoz, amely szinte leleplező egyszerűségében. Ha a gyermeked kenyeret kér, nem adsz neki követ. Ha halat kér, nem adsz neki kígyót. Te tökéletlen szülő vagy, és még te is tudsz jót adni. „Mennyivel inkább ád jókat a ti Atyátok, ki a mennyekben van, azoknak, a kik tőle kérnek?” (Máté 7:11). Lukács változata megdöbbentő részletet tesz hozzá: az Atya a Szentlelket adja azoknak, akik kérik. A legnagyobb ajándék, amelyet Isten adhat, nem egy rendbe tett körülmény vagy megoldott probléma, hanem Ő maga. Annak a hívőnek, aki sokat és keményen imádkozott, és érezte a csendet, álljon meg itt egy pillanatra. Az ígéret nem az, hogy Isten a mi menetrendünk szerint felel. Hanem az, hogy Atyaként felel, ami néha igent jelent, néha azt, hogy még nem, néha pedig valami jobbat annál, amit kértünk. Az ajtó, amelyen zörgetsz, nem egy raktár ajtaja. Egy Személy ajtaja. Zörgess tovább. Ő már a túloldalon áll.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  3. 3. nap

    Mindenben, hálaadással

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Legtöbbünk akkor fordul az imádsághoz, amikor a teher már elég nehézzé válik. Kitartunk, aggódunk, elintézzük a dolgokat, és amikor már nem bírjuk tovább, imádkozunk. Pál valami egészen mást ír le. "Szüntelen imádkozzatok", írja az 1 Thesszalonika 5:17-ben. Ez a három szó kétezer éve zavarba ejti és kihívás elé állítja a hívőket. Hogyan imádkozhat szüntelen az, akinek munkahelye, családja, csapongó gondolatai és zsúfolt naptára van? A válasz nem az, hogy a nap huszonnégy órájában térdelnünk kellene. Az imádság légkörré válik, amelyben élünk, ahelyett hogy egy elintézendő útnak számítana. A gyermek nem szűnik meg szeretettel beszélni a szüleivel csak azért, mert az udvaron játszik. Kiált, hátranéz, befut a hírekkel. A "szüntelen imádkozzatok" meghívás erre a folyamatos, őszinte beszélgetésre Istennel, ahol az imádság és az élet többi része között a határ gyönyörűen elvékonyodik. A Filippi 4:6 ezt konkrétabbá teszi: "Semmi felől ne aggodalmaskodjatok; hanem minden dologban az imádságotokban és könyörgésetekben hálaadással tárjátok fel kéréseiteket az Isten előtt." Az "aggodalmaskodni" itt gondterheltséget, szorongást, túlterheltséget jelent. Pál nem lekicsinyli a gondjaidat. Cserét ajánl: add át őket Istennek, és cserébe olyat kapsz, ami "minden értelmet felülhalad" (Filippi 4:7). Ez a béke nem a nehéz körülmények hiánya. Őrség, ez a szó katonai őrizetet jelent, amely szívedet és gondolataidat védi a Krisztus Jézusban. Figyeld meg a "hálaadás" szót, amely éppen e felszólítás közepén áll. Kéréseinket hálaadással kell Isten elé vinnünk, nem a válasz megérkezése után, hanem előtte. Ez a testtartás változtatja az imádságot kétségbeesett alkuból bizalommal teli beszélgetéssé. Az új hívő számára ez azt jelenti, hogy nem kell előbb rendbe tenned a szorongásodat, mielőtt imádkozol: elviszed, és mellé viszed a hálát is. Az érett hívőnek pedig érdemes végiggondolnia: vannak-e olyan gondok, amelyeket még mindig cipelsz, de valójában sosem adtál át? A mai nap alkalmas arra, hogy megtedd a cserét.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  4. 4. nap

    Egy csendes hely

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Márk sürgetően ír: evangéliumában tele van az „azonnal” szóval, vagyis hogy rögtön, most. Ezért megdöbbentő, hogy a sodró lendület közepén megáll, hogy lassú, megfontolt tettben mutassa meg nekünk Jézust. „És jó reggel, még jóval virradat előtt felkelvén, kiment és elméne egy puszta helyre, és ott imádkozott” (Márk 1:35). Az előző éjszaka rendkívüli volt: gyógyulások, megszabadulások, egy egész város az ajtó előtt. Jézus pedig ahelyett, hogy kialudta volna magát, napfelkelte előtt feltámad, és csendes helyet keres, egyedül az Atyjával. Ez nem mellékes részlet. Márk a szolgálat mögött rejlő hajtóművet mutatja meg nekünk. Nem a csodák hozták létre az imaéletet, hanem az imaélet hozta létre a csodákat. Jézus nem azért imádkozott, mert volt egy kis szabad ideje. Időt szakított rá, mert tudta, hogy minden más ezen múlik. Amikor a tanítványok végre rátalálnak, és lényegében azt mondják: „Mindenki téged keres, induljunk!”, Ő nem kapkod. Nyugodt. Tudja, hová megy tovább, mert már az Atyával volt. A zsoltáríró régen ismerte ezt a ritmust. „Uram, jó reggel hallgasd meg szómat; jó reggel készülök hozzád, és vigyázok” (Zsoltárok 5:4). Ez a „vigyázok” az őrálló képét hordozza, aki a láthatárt fürkészi: imádkozik, aztán várakozva figyeli, hogyan lép Isten. Az ima nem csupán beszéd. Egy Isten felé fordult lélek tartása is, amely a válaszát lesi. Aki épp csak elkezd imádkozni, annak ez az igeszakasz szelíd engedélyt ad: nincs szükséged katedrálisra vagy tökéletes órára. Jézus magányos helyet talált, valószínűleg egy hideg, sötét hegyoldalt. Az számít, hogy elmész. Aki pedig évek óta jár Istennel, kérdezze meg magától őszintén: az imaéleted vezeti a napodat, vagy lemarad mögötte? A csendes hely nem luxus az egyszerű életű embereknek. Éppen annak a állhatatosságnak a forrása, amely lehetővé teszi a bonyolult életet. Keresd meg a magányos helyedet ma, még ha csak öt percről és egy leparkolt autóról van is szó.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  5. 5. nap

    Őszinte imák

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Van egy zsoltár, amely egyenesen az égnek szegezett váddal kezdődik. Dávid nem dicsérettel nyit, nem udvariaskodással melegít be, hanem így szól: „Uram, meddig felejtesz el engemet végképen?” (Zsolt 13:2). Ha ez megdöbbent, jó: azt jelenti, hogy őszintén olvasol. Dávid az Isten szíve szerint való ember volt, és mégis itt rázza az öklét az ég felé. Elfelejtettnek érezte magát. Úgy érezte, Isten elrejtőzött előle. Úgy érezte, a bánat állandó lakója lett a szívének, miközben az ellenségei győzedelmeskedtek. Aki először olvassa, annak segít tudni, hogy a zsoltárok Izrael imakönyve voltak: énekek a templomban, kiáltások a pusztában, szavak, amelyeket előtted ezernyi kétségbeesett ajak koptatott simára. Sosem csiszolt előadásnak szánták őket. Igaznak szánták őket. És az igazság, amelyet Dávid itt kimond, sokunknak ismerős, de kevesen merjük hangosan kimondani: néha Isten távolinak tűnik, és ez fáj. De a régi hívőnek talán újra el kell időznie ennél: Dávid nem marad a panaszban. Nem hagyja abba a beszélgetést. Fordul egyet, nem azért, mert a körülményei megváltoztak, hanem mert úgy dönt, emlékezik arra, ki az Isten, akkor is, ha nem érzi: „Én pedig a te kegyelmedben bíztam; örüljön szívem a te segítségednek” (Zsolt 13:6). Az a kis „pedig” rendkívüli munkát végez. Ez az őszinte ima sarokpontja. A panasz és a bizalom nem ellentétek: ugyanaz az ima, ugyanazon az ajkon, ugyanahhoz az Istenhez. Isten nem törékeny. Elbírja a haragodat, a zavarodottságodat, a „meddig”-edet. Az őszinte ima nem tiszteletlenség, hanem bensőségesség. Aki úgy tesz, mintha minden rendben lenne Isten színe előtt, az tart távolságot. Aki a mélységből kiált, az közeledik. Vidd elé ma azt, ami valóban a szívedben van. Ő már ismeri. Csak arra vár, hogy kimondd.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  6. 6. nap

    Belépés hálaadással

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Mielőtt ma egyetlen szót is szólnál Istenhez, a századik zsoltár kér tőled valamit: hallass örömujjongást. Nem csendes, bizonytalan kopogást egy ajtón, amelyről nem tudod, nyitva van-e, hanem örömteli zajt, olyasvalakiét, aki tudja, hogy szívesen látják. „Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicsérettel” (Zsolt 100:4). A kép a templomé, de a meghívás életed minden hétköznapi reggelére szól. Aki először olvassa, érdemes elidőznie azon, mit is tesz valójában a hálaadás az imában. Nem szertartásos bemelegítés, mint a nyújtás futás előtt. A lélek átrendeződése. Amikor hálaadással kezdünk, valami igazat vallunk meg a valóságról: hogy nem mi teremtettük magunkat, hogy nem vagyunk egyedül, hogy az Isten, akihez közeledünk, jó. A százados zsoltár ezt a legalapvetőbb igazságra építi: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket, és nem magunk” (Zsolt 100:3). A hálaadás azzal kezdődik, hogy emlékezünk, ki az Isten, és ki nem az. Pál apostol egy börtöncellából írva a kolosséi gyülekezetnek feltűnő rövidséggel visszhangozza ezt: „Az imádságban gyakorta foglalatoskodjatok, vigyázván abban hálaadással” (Kol 4:2). Ez a „vigyázván” azt jelenti: ébernek lenni, az imádságban nem álmosan vagy szétszórtan jelen lenni. Az álmos ima ellenszere pedig, sugallja Pál, a hálaadás. A hála nyitva tartja a szemet. Emlékeztet arra, hogy az ima nem monológ a plafonnak, hanem beszélgetés az élő Istennel, aki már mérhetetlenül sokat tett. Annak a hívőnek, aki évek óta imádkozik, szelíd kihívás ez: nem lettek-e imáid nehezek a kérésektől és soványak a dicséretben? Semmi baj azzal, ha szükségleteinket hozzuk elé, erről holnap szólunk, de az az imaélet, amely csak kérésre épül, észrevétlenül oda sodródhat, hogy Istenre automataként tekint, nem Atyaként. Próbálj ma nyitott kézzel belépni, nem azért, hogy kapj, hanem hogy hálát adj. Lásd meg, mit tesz ez mindazzal, ami ezután következik.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető
  7. 7. nap

    Amikor nincsenek szavaid

    Mai olvasmány

    Elmélkedés

    Ennek a hétnek az útját ott zárjuk, ahová az ima a legőszintébben elvezethet: abban a pillanatban, amikor elfogynak a szavaink. Leültél imádkozni, de nem találtál mást, mint egy névtelen, üres fájdalmat. Szerettél volna elérni Istent, de úgy érezted, mintha ködbe nyúlnál. Ha jártál már ott, a Róma 8 rendkívüli dolgot mond neked: ez nem az ima hiánya. Lehet, hogy éppen ez a legmélyebb ima. „Hasonlóképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek; mert azt, amit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róma 8:26). Olvasd lassan. Isten Lelke, ugyanaz a Lélek, aki a teremtéskor a vizek felett lebegett, a hívőben lakozik, és őbenne imádkozik, amikor az maga nem tud. A sóhaj, amelyet nem tudsz szavakba önteni, nem a semmi. Valaki fordítja le, aki tökéletesen ismeri a te szívedet és az Atya akaratát is. Az új hívő számára ez mélyen felszabadító: nem tudsz rosszul imádkozni, ha igazán Isten felé fordulsz. Nincs szükséged helyes szókincsre. Nem kell ékesszólónak vagy akár összefüggőnek érezned magad. Júdás arra emlékeztet, hogy „a Szent Lélek által könyörögvén” (Júdás 20), vagyis engedjünk a Lélek bennünk végzett munkájának ahelyett, hogy kizárólag a magunk erejéből erőlködnénk. Az ima nem előadás, amelyet nyújtunk, hanem beszélgetés, amelyet a Lélek tesz lehetővé. Azoknak pedig, akik régóta járnak Istennel, talán különösen nekik, ugyanúgy szól itt a kegyelem. A lelki kimerültség valóság. A gyász, a zavarodottság és a szárazság időszaka a leghűségesebbeket is eléri. A Róma 8:26 ígérete nem jár le az érettséggel. A Lélek ugyanolyan gyengédséggel jár közben az öreg szentért, mint a legfrissebb megtérőért. Azokon a napokon, amikor az imáid nem többek egy sóhajnál, legyen a sóhajod az imád. Isten meghallja, amit a szavak nem képesek hordozni. Nem az ima végére értél ezen a héten, hanem épp csak elkezdted.

    Nap megtekintéseHanganyag elérhető